Hálaadás Éva néni életéért az Úrnak.
(Elhangzott a Sárbogárdi Református templomban; 2011. október 28-án, temetésének napján.)
Alig egy évvel ezelőtt itt köszönthettem Éva nénit Imre bácsival együtt azzal, hogy „…az Isten nevéről vallást tévő élet koronája hervadhatatlan.” Az alig egy év alatt elment Imre bácsi és most elment Éva néni is azon az úton, amire egész életükön keresztül Isten készítette fel őket. Ez az elsők útja. Ezen az úton nem kísérhetjük egymást. Ezen az úton csak követés van; a Feltámadott Élő és Eljövendő Krisztus követése.
Megvallom, nem tudok búcsúzni. Még mindig szükségem van, szükségem volna arra, hogy lássam és Tőlük halljam, hogyan maradtak hűségesek egymáshoz, az Úrhoz, a szolgálathoz. Újra látni és hallani szeretném, hogyan lehet kenyérré válva azt mondani; „szaggassatok szét”. Nem tudom múlandóságban tudni azokat, akik beteljesedett életükben az Örökkévalóhoz készültek és meg is érkeztek oda. Egy vagyok azokkal és azok közül, akiket a „nem látás” nem akadályoz meg abban, hogy az Úr előtt tudjuk egymást. Egy hang vagyok, a lelki gyermekek sorából.
Erre a mostani hálaadásra sokan méltóbbak lennének nálam. Mégis köszönöm Istennek és köszönöm Nektek, hogy megvallhatom az Atya Fiú Szentlélek Istent, akinek erejéből, és akinek uralma alatt élt Éva néni. Ezért volt Jézusra mutató az egész élete. Sokan hallottuk tőle a kérdést: A szívedben él –e Jézus? Befogadtad –e Jézust az életedbe? Nagy bátorság kellett és kell ahhoz, hogy minden kérdésre egyetlen válasz; Jézus legyen.
Azok, akiknek a számát sem tudom, ezért az egyértelműségért, Jézusért vannak és voltak itt Sárbogárdon. A mindig nyitott ajtó mögött a Jézussal való találkozás várt bennünket. Engem is. Éva nénit Isten erre a szolgálatra hívta. „Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk…” (2 Kor 5,11) Hálás vagyok azért, hogy Éva néni vállalta a Jézusról való hitvallás szolgálatát. Egész élete, szeretete, imádságai, énekei és látogatásai Jézusról, mint a megfeszített, feltámadott, eljövendő Úrról vallottak. Megtántorodás nélkül maradt meg ebben. Többször elmondta, hogy emiatt a hitvallás miatt hogyan törték meg emberi indulatok az ébredés utáni hívők egységét. eszélt az átélt fájdalmaikról. De soha nem beszélt indulattal, soha nem hallottam tőle kárhoztatást senkire. A szenvedésekben kiformált alázattal és szeretettel szólt azokról, akik őket megbélyegezték. Köszönöm Istennek, hogy ezt most itt megvallhatom. Azokkal együtt, akik lelki közösségben lehettünk Éva nénivel, nem engedhettük meg, hogy ne a szeretet nyíltságával forduljunk szolgatársaink felé. A Lélek bizonyságtétele volt ez, amit Éva nénitől, Imre bácsitól tanultam. Újra és újra vallást tettek a megharcolható szeretet útjáról. Hálát adok azokkal és azokért, akik láttuk és részesei voltunk imaéletüknek. „Csak imáért” tettek meg sokan nagy utakat. Éva néni sohasem hallgatta el, amit a Lélek mond. Megújulás, megbocsátás, a megtérés útjának megtalálása a Lélek vezetése által van.
álás vagyok, hogy nem irgalmas szívéből vagy emberi indulatból beszélt velünk. Csak amit a Lélek mond, az, az életre segítő beszéd. „A Lélek a mennyei Atyát és a Fiút jelenti ki a szívedbe” – mondta gyakran; Jézust idézve (Jn 16). Az utóbbi években is, sőt alig egy hónapja is együtt imádkozhattam vele. Miközben csak őrá, őrájuk akartam figyelni, nem terhelve a saját életemmel, gyakran tapasztaltam azt, hogy a Szentlélek által többet tudnak rólam, mint én magam. Megértettem, hogy ennek egy titka van: imádkozik értem. Mintha nem lehetett volna csak úgy, váratlanul menni hozzá, mert bármikor készen állt „felkészülten” fogadni. Ennek is egy titka van: értem is imádkozott.
A Szentlélek imádkozott és könyörgött benne. A Lélek által dicsérte és magasztalta az Urat. „A Bárány vére megtisztít, és mindent újjá tesz”. Ez az ének bennem Éva nénivel kapcsolódik össze. Egy evangelizációs héten minden nap ezt énekeltük. Azon a héten Isten életeket tisztított meg és tett újjá. Hálás vagyok azért, hogy meglátogattak bennünket is. Különösen azért a látogatásért vagyok hálás, amikor nem én hívtam, hanem az Úr Lelke küldte Éva nénit. Tudom, hogy másokat is így látogatott. Az Úrtól kérte el a neveket és címeket. Azt mondta, hogy sose felejtsem el, Jézusra van szüksége mindenkinek. Ezért volt áldás a látogatásain. Jézust követve ment.
Bizonyos vagyok abban, hogy most is Jézust követve ment el.
Azt szoktuk mondani, hogy elkísérjük az utolsó útra azt, akitől búcsúzunk.
Én azt mondom, hálát adok Istennek, mert láthattam fölkészülését arra az útra, ami az elsők útja; ahol nincs kísérés, csak követés van. Ez az út, mindig, mindenkinek az első. Ez az út Jézus! Ezen az úton egyedül Jézusról tudhatunk.
Éva néni egész élete Krisztusról tudott, Őreá mutatott.
Ez a hálaadás is Jézusra mutat azért az életért, amit Éva néni kapott az Úrtól.
„Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt; a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd 12,6-7)
Az örökkévalóságban emberi kötődéseink az Úr ölelésében úgy távolodnak el, hogy mégsem kerülünk távol. Benne még inkább egyek vagyunk.
Emberi ragaszkodásaink megsemmisülnek, de az áldást hordozó élet helyébe az Áldotthoz, az Áldás forrásához kerülünk közel. „Az Isten Lélek, és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” –mondja Jézus.
Az Atya ilyeneket keres. (Jn 4,23-24)
Hol talál ilyen imádókat? Hol vannak ők?
Ott, ahol „…a por visszatér a földbe és olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”
Éva néni Krisztust megvalló élete hiszem, hogy megvallott élet az Atya előtt; Jézus ígérete szerint. („Valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt.” Mt 10,32)
Áldott érte az Élő Cselekvő Eljövendő Úr!
Magyarné Balogh Erzsébet
beszélt az átélt fájdalmaikról. De soha nem beszélt indulattal, soha nem hallottam tőle kárhoztatást senkire. A szenvedésekben kiformált alázattal és szeretettel szólt azokról, akik őket megbélyegezték. Köszönöm Istennek, hogy ezt most itt megvallhatom. Azokkal együtt, akik lelki közösségben lehettünk Éva nénivel, nem engedhettük meg, hogy ne a szeretet nyíltságával forduljunk szolgatársaink felé. A Lélek bizonyságtétele volt ez, amit Éva nénitől, Imre bácsitól tanultam. Újra és újra vallást tettek a megharcolható szeretet útjáról. Hálát adok azokkal és azokért, akik láttuk és részesei voltunk imaéletüknek. „Csak imáért” tettek meg sokan nagy utakat. Éva néni sohasem hallgatta el, amit a Lélek mond. Megújulás, megbocsátás, a megtérés útjának megtalálása a Lélek vezetése által van. Hálás vagyok, hogy nem irgalmas szívéből vagy emberi indulatból beszélt velünk. Csak amit a Lélek mond, az, az életre segítő beszéd. „A Lélek a mennyei Atyát és a Fiút jelenti ki a szívedbe” – mondta gyakran; Jézust idézve (Jn 16). Az utóbbi években is, sőt alig egy hónapja is együtt imádkozhattam vele. Miközben csak őrá, őrájuk akartam figyelni, nem terhelve a saját életemmel, gyakran tapasztaltam azt, hogy a Szentlélek által többet tudnak rólam, mint én magam. Megértettem, hogy ennek egy titka van: imádkozik értem. Mintha nem lehetett volna csak úgy, váratlanul menni hozzá, mert bármikor készen állt „felkészülten” fogadni. Ennek is egy titka van: értem is imádkozott.
A Szentlélek imádkozott és könyörgött benne. A Lélek által dicsérte és magasztalta az Urat. „A Bárány vére megtisztít, és mindent újjá tesz”. Ez az ének bennem Éva nénivel kapcsolódik össze. Egy evangelizációs héten minden nap ezt énekeltük. Azon a héten Isten életeket tisztított meg és tett újjá. Hálás vagyok azért, hogy meglátogattak bennünket is. Különösen azért a látogatásért vagyok hálás, amikor nem én hívtam, hanem az Úr Lelke küldte Éva nénit. Tudom, hogy másokat is így látogatott. Az Úrtól kérte el a neveket és címeket. Azt mondta, hogy sose felejtsem el, Jézusra van szüksége mindenkinek. Ezért volt áldás a látogatásain. Jézust követve ment.
Bizonyos vagyok abban, hogy most is Jézust követve ment el.
Azt szoktuk mondani, hogy elkísérjük az utolsó útra azt, akitől búcsúzunk.
Én azt mondom, hálát adok Istennek, mert láthattam fölkészülését arra az útra, ami az elsők útja; ahol nincs kísérés, csak követés van. Ez az út, mindig, mindenkinek az első. Ez az út Jézus! Ezen az úton egyedül Jézusról tudhatunk.
Éva néni egész élete Krisztusról tudott, Őreá mutatott.
Ez a hálaadás is Jézusra mutat azért az életért, amit Éva néni kapott az Úrtól.
„Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt; a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd 12,6-7)
Az örökkévalóságban emberi kötődéseink az Úr ölelésében úgy távolodnak el, hogy mégsem kerülünk távol. Benne még inkább egyek vagyunk.
Emberi ragaszkodásaink megsemmisülnek, de az áldást hordozó élet helyébe az Áldotthoz, az Áldás forrásához kerülünk közel. „Az Isten Lélek, és akik Őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” –mondja Jézus.
Az Atya ilyeneket keres. (Jn 4,23-24)
Hol talál ilyen imádókat? Hol vannak ők?
Ott, ahol „…a por visszatér a földbe és olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.”
Éva néni Krisztust megvalló élete hiszem, hogy megvallott élet az Atya előtt; Jézus ígérete szerint. („Valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt.” Mt 10,32)
Áldott érte az Élő Cselekvő Eljövendő Úr!
Magyarné Balogh Erzsébet